a lét elillant könnyűsége...

mi volt az? kié, ha valaha volt valakié?

neki adtam, hogy cserébe "rend" legyen.

neki nem adtam, de elvette

- ilyen nincs –

elveszítettem, mert tőle akartam az övét.

van ilyen...

sajnálom, sajnálom, sajnálom, igen.

de nem tudtam, hogy így lesz. most sem tudom,

csak azt, hogy amíg csak vágyom rá, hiányolom,

nem tudom, hogy mit hiányolok belőle. hányzik nekem mindene,

holott fogalmam sincs, mi,

csak azt tudom, hogy akarom.

ami kimondatja velem, hogy I love U,

és azt teszi, hogy közben érezzem, ez nem valami udvarias.

viszont még egyáltalán nem veszélyes.

mitől válik azzá...

mitől, attól, amitől kívánom.

hogy végleges.

egyetlen pillanatban benne van minden,

holott most tudom, hogy csak az az enyém, amit megkapok,

és "utálok búcsúzkodni, de nem hiszek az ígéretekben"

vagy

"nem lehet "a tout a l'heure, de talán á bientot"

- szép mondatok, szép...

nem esztétikailag, és nem a zsánerem.

épp ellenkezőleg. csak szeretem.