traedme del puerto

la baba de las olas, una gaviota, un vestido de boda,

o algo blanco,

 para envolver mi cuerpo despellejado.

teneis todo el tiempo

porque los besos de mi amor me ha perforado el cranio

y se ha caido el reloj.

Budapesti séták (before a midnight with the axolotl ;)

"Az öregség nem óv meg a szerelemtől..."-talán erre gondol Roland, de lehet, hogy nem.

Én mindenesetre itt ülök a Városligetben, megint. Gyakran járok ide, majd' minden héten, mégis olyan érzés minden egyes alkalommal, mintha évezredek óta nem láttam volna. Mindig változik, épp ezt szeretem benne. Most például feltöltötték a tavat, s én eltűnődöm, hogy nemrégiben még a száraz medren futottam át, Alex a párkányon egyensúlyozott egy üveg sörrel a kezében - és olyan volt, mintha ünnep lenne, pedig csak mi ketten mulattunk át három éjszakát és három napot. Az éppen a második volt, ott a parkban, hogy majd' megvakultunk  a tűző naptól...fáztam és talán imbolyogtam.
De ez most történik, ahogy a híres mondás mondja. (Joder, queda poquisimo de la cerveza...)
-Fúbazzeg...jegyzem meg igencsak meglepetten amikor vagy egy méterről célba találom a kukát egy zsepivel. Azután elfut errefelé egy fekete melegítőt viselő egyén, férfi, most látom, hogy két kicsi szárny van a hátára festve fehérrel. Aztán felállok, s talán még dobok egy üzenetett Alexnak amikor az Operánál járok.
(Tíz óra lehetett, a midnight-ból egy szó sem igaz).

Ser de lejanías, añoranza

Como un vocablo

echado en un túnel

me resuena tu voz. Distante,

lejana, ajena - y de repente

me golpea en el oído como suspiras

detrás mía. Deseo, que me tiene dentro,

y que está dentro de mi...

Carril suburbial, otra ciudad. Errar

en una noche prestada,

que todavía no te incluía.

-Pero yo te evoco

desde allí:

distancia entre nosotros no hay otra

que temporal.

La mezcla de las sombras

se materializa en un instante solitario

y pretérito.

Mint alagútba hajított szó

csapódik bennem ide-oda hangod.

Néha távolról, majd váratlanul fülembe hasít

ahogy a nyakamba lihegsz.

Vágy, ami bennem, és ami magába nyel...

Régi sínpár, Szeged külvárosában, bolyongás

egy kölcsönvett este határmesgyéin.

Ahol még ott se' voltál, én mégis onnan

idézlek elő, hiszen a távolság közöttünk

nem térbeli. Összeforr az árnyékunk

s egy évekkel ezelőtti

magányos estében testesül meg.

el ruido de la ciudad

románcaim íze gumicukor.
édes, biztos, édes...
de mit izélek, ég
a gyomrom, talán ma este
még az abszinthoz égetett cukor
pezsgése ez is, élvezem.


hallom a fogaskerekű vasút
csigalassú vágtatását, messziről,
behallatszik az egész város.

de mibe kapaszkodom, ha
nincs több szabad bőrfogantyú...
a metrón, a villamoson,
vagy a lakásomban. és elmegy
mellettem az életem, mint egy busz
amire nem fér fel több utas.








el sabor e los amores
 mon chére, dulcisimo.
pero con todo eso, me quema el estómago
y es como l' absenta, tal vez esta noche
eso también lo gozo.

escucho la voz lejana 
del tren suburbano, distante,
de lejos se oye el ruido de la ciudad.

pero- en qué me agarro
si no hay más agarraderos 
en qué me agarro en el tranvía, o en mi propio
apartamento, si no hay más... y mi vida me deja.