"Az öregség nem óv meg a szerelemtől..."-talán erre gondol Roland, de lehet, hogy nem.
Én mindenesetre itt ülök a Városligetben, megint. Gyakran járok ide, majd' minden héten, mégis olyan érzés minden egyes alkalommal, mintha évezredek óta nem láttam volna. Mindig változik, épp ezt szeretem benne. Most például feltöltötték a tavat, s én eltűnődöm, hogy nemrégiben még a száraz medren futottam át, Alex a párkányon egyensúlyozott egy üveg sörrel a kezében - és olyan volt, mintha ünnep lenne, pedig csak mi ketten mulattunk át három éjszakát és három napot. Az éppen a második volt, ott a parkban, hogy majd' megvakultunk a tűző naptól...fáztam és talán imbolyogtam.
De ez most történik, ahogy a híres mondás mondja. (Joder, queda poquisimo de la cerveza...)
-Fúbazzeg...jegyzem meg igencsak meglepetten amikor vagy egy méterről célba találom a kukát egy zsepivel. Azután elfut errefelé egy fekete melegítőt viselő egyén, férfi, most látom, hogy két kicsi szárny van a hátára festve fehérrel. Aztán felállok, s talán még dobok egy üzenetett Alexnak amikor az Operánál járok.
(Tíz óra lehetett, a midnight-ból egy szó sem igaz).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése