Variációk- avagy árnyalatok

Roland épp az udvaron borotválkozott, a fél arca már szinte csupasz volt, de a másik felét még teljesen beborította a hab, amikor Olívia hazaért. A jósnő sietett, hogy minél előbb a konyhába érjen a kezében lévő nehéz szatyorral: barátnéja, akinél látogatóban volt, jó pár üveg lekvárral -meg hát, nem akárhonnan szalajtották, egy jó pár üveg abszinttal- megpakolva eresztette útnak. Így hát váratott magára a hátrahőkölés, a hitetlenkedés, a fejéhezkapás, a szóhoz sem jutás: Olívia még soha nem látta a szerelmét csupaszon, azaz fehér arcfesték- a bohócé- vagy borzas fekete szakáll -a mágusé- nélkül.
A férfi belépett a konyhába. Szakáll nélkül. Majdnem egész mezítelen arccal.
Nos, hogyan is festett...
Ki miképpen képzeli az ördögöt?
Lehet nehezen meghatározható korú, de már semmi esetre sem ifjú férfiú, éles, kusza vonalú ábrázattal, szúrós szemmel, redősen zárt szájjal, kicsiny, feketére viaszozott bajuszkával és alsó ajka és álla között úgynevezett légy-szakállal, s bonyolult utcai-estélyi eleganciával öltözve, akár a thomas manni hipnotizőr, Cipolla*.

Lehet, hogy arca ferde, jobb szája sarka lefelé húzódik; kopaszodó, magas homlokába a szemöldökkel párhuzamosan, mély barázdák vésődtek. Bőrét mintha napsütés égette volna soha ki nem fehéredő barnára. Azaz Bulgakov ördöge, Woland.**

Ilyen volt Roland, a szomorú bohóc, akire én, mint szerző csupán annyit mondanék, még csak nem is túlzottan eredeti plágium.

Olívia, a fent említett első reakció (a levegőért kapkodás, a szeméneknemhívés, a homlokára csapás) után még mindig nem jutott szóhoz. Roland elmosolyodott, és édes, szerelmes hangon így szólt -Kedvesem, hát nem tetszik neked az én tiszta arcom, amilyen valójában vagyok? Na ne mondd, kis butuskám...-és gyengéden csókolgatni kezdte a nő arcát.

Olívia dermedten állt, szeretett volna magyarázat nélkül eltűnni. Mert hiába mindenki máshogyan képzeli az ördögöt, ő, éppenséggel tudta, hogyan is fest. Arról viszont első ránézésre fogalma sem volt, hiszen nem ő volt Mario, a szatócsból lett serviettá-maestro, hogy mi módon lehet legyőzni.


Egyelőre tehát folytatás következik.













 A gyengébbek és a forma kedvéért:
 *= Thomas Mann: Mario és a varázsló
**= Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita