A jósnő nem tudott hát, és az igazat
megvallva nem is akart szabadulni az általa ördögnek hitt varázslótól. Akár
félelemből, akár szerelemből... ott ült, mint valami börtönben nap mint nap, és
az állítólagos ördög boldogabb volt, mint valaha. Az igazi ördög viszont
kezdett elkámpicsorodni.
Na álljunk csak meg egy
percre. Miért is?
A miérteket kifejtettem
korábban, azt hiszem, bár nem volt egészen világos, mire is céloztam.
Az, hogy "félem a
zsarnok gyengeségét"- nem volt önkényes, és bár annak tűnt nem is
politikai színezetű. Olívia felruházta azt a szerencsétlen ál-Roland-t
mindennel, ami az igaziban megvolt. Hatalommal és szerelemmel, félelmes fekete
hatalommal és csak egyszer megtörtént szerelemmel. Az a szerencsétlen pedig a
rabjává lett saját hatalmasságának, melyet csakis Olívia mellett érzett.
Ki volt hát rabja kinek? Jó kérdés..
Olívia ennek a függőségnek. Ennek a
félelemnek. De lássuk csak azt a beígért jelenetet.
–Gyűlöllek... –mondja az állítólagos Roland és szorosan magához öleli
Olíviát. Túl szorosan. A jósnő törékeny teste megborzong, megremeg. Ez nem a
régi Roland- fut át az elméjén. De az az ölelés olyan szoros, hogy ő maga nem
fut sehova. Egyelőre.
–Szeress!!
–folytatja a követelőzést az állítólagos
sátán.
De Olíviát ez nem
nyugtatja meg egy kicsit sem. A sátán abszolút hatalom, ő mindent a maga
feketeségében megmutatott, mindent a maga tüzében égetett, nem hazudott és nem
kételkedett. Azok az idők rég elmúltak már. Bár nem írtam dátumot elbeszélésem
előlapjára, napjainkban nem kérdés már, hogy van-e Isten, és a Sátán létezése
sem hagy maga után kívánnivalót. Mármint kétséget. És noha Aquinói szent Tamás
rég halott, az általa megfogalmazott alapelv, az "Érzéki vágy
törvénye"[1]
még mindig kifogástalanul érvényben van, ennek értelmében Olívia meg is
csókolja az állítólagos Sátánt. Szájában mindazzal az ízzel, amit az itt
leírtak hagynak benne. Hazudnék, ha letagadnám, keserűt. De a kísérleti sátánfi
nem érzett Olívia csókjában semmi furcsát. Ennek megfelelően Olívia kezdett
felbátorodni. Mert a fent leírt dialógus valóban ráijesztett. A valódi Sátán
pedig szorongott és csüggedt a dantei pokol kútjában, a jótevők elárulóinak
örömtelen körében.
És itt vesz a történet
szédítően kiszámítható fordulatot. Közel olyan előreláthatót, mint egy Bach
kantáta zárlata. A Sátán /Beliál /Belzebub /Masztema /Samael[2]
úgy döntött, közbelép.
[1]
A 2. említett törvény az érzéki vágy törvénye másként az ördög törvénye. A
testileg és értelmileg Isten parancsainak alávetett első emberpár a bűnbeesése
miatt a test nem engedelmeskedett tovább az értelemnek.
[2]
Ördög (lat. diabolus): bukott angyal, aki szabad elhatározásából áll szemben
Istennel és a krisztusi üdvrenddel; a gonoszság, bűn és kárhozat megszemélyesítője.
A vallástört. szerint minden kultúra ismer ártó szellemeket, gonosz, lényeket,
akik v. amik a bajokat okozzák. A kinyilatkoztatás ezeket a közös emberi
tapasztalatra utaló jelzéseket kiegészíti: az ~öket is Isten teremtette,
eredetileg jónak teremtette, személyes bűnükkel buktak el, szoros kapcsolatban
állnak az emberi bűnnel és szenvedéssel, és Krisztus végérvényesen legyőzi
őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése