Rendezvous

Ha már belekezdtem…ha már befejeztem... –gondolta szomorúan. Szomorúan a madár miatt, de ahogy kilépett az aprócska kertbe, s arcát a lemenő nap fényébe mártotta, vonásain béke tükröződött. Valahogy, mostanában megint, állandóan alkonyodott. Hiába, tél volt, bár a csupasz fákat nem hófúvás, hanem nyári viharhoz illő szélvész tépte a fáradt napsütésben, és könnyű, tavaszi havazáshoz hasonló zúzmarahullással örvendeztette meg a romantikus tájkép kedvelőit. Olívia sokszor kisétált a Groot Schijn partjára, mert az a különös hajnalba nyúló este az idegen artistával feloldotta benne a viszolygást. A rövid napok évszázadoknak tűntek, mióta Olívia visszakapta halandóságát. Hajnalban kelt, a kert nagyon hamar szokatlanul rendezetté vált, és varázslatos képességei híján de fiatalsága értékének tudatában a mesterkisasszony azon kezdett el gondolkozni, hogy praktikus lenne veteményeskertet teremteni. Tavasszal. Meg hogy célszerű lenne újra elszegődni a cirkuszhoz…komoly rákészülés után, persze.

Ez az alkonyat mindenesetre különösen kesernyés, talán a napok óta folyamatosan fogyasztott yerba mate keserű zamata, talán a felejtés sokadik íze volt. Mindenképpen Léna érdeme: az ő ajándéka volt a hatalmas zsák dél amerikai tea, és én még azt is kinézném belőle, hogy belekevert valamit, ami ezt a folyamatot elősegíti. Azt legalábbis óhatatlanul előidézte, hogy Olívia már-már indokolatlan mértékben tele volt energiával –avagy insomniában szenvedett. Végre rávette magát, hogy üzenjen Lénának, megköszönve a jótékony hatású yerbát, és meginvitálva barátnéját egy több napos Zwijndrechti látogatásra.

Szó, ami szó, Léna vállalta, bár nevetségesnek találta, hogy egy többszáz éves nő ilyet kér tőle. Hogy hozzon el ő pár könyvet Olétől… ez bizonyára valami játék, hát persze, hogy az, minden jel szerint Olívia összes ellenérzése szertefoszlott a Groot Schjin iránt, nem lehet, hogy amiatt nem akart ellátogatni a csillagászhoz. Léna minden eshetőségre vagy képtelenségre felkészülve megemlítette Ole Christensennek, hogy szívesen látná a birtokán, remek lenne, ha megosztana vele néhány csillagászati alapismeretet…estébé, nem untatjuk halálra a közönséget, a következő jelenetben szeretnénk, hogy ezek ketten, mármint Ole és Olívia fesztelenül beszélgethessenek. A csillagász szabadkozik, sok munkájára hivatkozik, de végül elfogadja a meghívást, bár szöget ütött a fejében az a nő, aki pár nappal ez előtt betért az ószeres boltba, és szintén asztronómia iránti érdeklődését kívánta kielégíteni, és ehhez az ő segítségét kérte.

És aki, természetesen, nem látogatta meg azóta sem, pedig ő többször tartózkodott barátja régiségboltjában, hátha legalább hall valamit a különös fiatal hölgyről. Tréville, milyen furcsa név, illetve, ha jól emlékszik, az egy francia kisváros, ott most hétágra süt a nap (ehhez nem kell jósnőnek lenn). De milyen remekül beszélt az a nő flamandul, pedig ha Tréville városból származik, akkor vitathatatlanul francia anyanyelvű. Ki tudja, talán nem látja soha többé. Talán nem mondok újat azzal, hogy ezt az a bizonyos kisasszony sokkal jobban bánná. Ezért is használja ki az alkalmat, hogy Lénával együtt városi séta címén ellátogasson abba a bizonyos ószeres üzletbe, hátha a tulajdonos, ki jó barátja, megint a csillagászra bízta a boltot pár órára. Olívia dolgát megnehezíti, hogy már nem jósnő. Kénytelen messziről lopva belesni az ablakon. Nem látja odabent a magas, karcsú alakot. Lénára néz, mi legyen. Léna visszanéz rá, elmosolyodik. Olívia mégis belép az üzletbe, Léna nagy meglepetésére valóban azért, hogy eladjon egy kis teknőspáncélból való, aranyveretes ládikát. Kifinomult eleganciára valló darab. Az árából lesz idő a la preparatión minutieuse -re, hogy azután megint felléphessen a cirkuszban. Addig meg nem árt ellátogatni Antwerpen egyik ódon hangulatú, s valóban ősrégi vendéglátóipari egységébe. A Bohémia söröző. Elárulom, ilyen nevű bár Sevillától Budapestig minden említésre méltó városban van, ebben az egyelten esetben bátran rá merem bízni magam a fékezhetetlen írói fantáziára, s ezzel implicit kommunikálom a közönséggel, hogy a krónikámban szereplő adatok mindegyike valós alapokkal rendelkezik.

Beült hát a két barátné és nem meggyes Farot, hanem félbarna Chimay Rouge-t fogyasztottak. Jókedvűen megtárgyalták, mit terveznek végrehajtani és létrehozni az Újévben, Léna akar építeni egy új kemencét, mert a régi már nagyon régi, meg hogy mi mindenre lesz szükségük, Olíviának például nem ártana egy istálló- na meg egy ló, de az megoldható, Léna boldogan neki adja az egyiket gyakorlás céljára…de Olívia nem szívesen cserélget, hisz tudod, Léna- és ha neked adnám? -Nem is tudom…ne szerénykedj- nem arról van szó…-Megértem, ha te akarsz választani. Gazdag nő vagy, vegyél egyet.

Nyílt az ajtó. Harmincharmadszor aznap este, de ezúttal kicsoda lépett be? Olívia rémülten fordult meg, ahogy a Léna arcán megjelenő kifejezést észrevette. De nem, nem Roland. Sötét volt a helységben, Olívia azt hitte, káprázik a szeme, mit keresne itt épp Ole? A férfi leült a söntéshez. Olívia nézte. Léna mosolygott magában.

Vajon mi következik?

Folytatás.