Traverser

-Putain de pion...dit Olivia et jet le figure a travers de la fenêtre -heureusement ouverte -, justement à les pieds d'un chat noir, qui traverse ce momente le petit jardin.
Et elle ne sait pas, en train de commencer a repasser sa vêtement (pas le «putain de cravat» du person dont nom on ne prononce plus), que ce momment il y’a deux variacions d’autre fois. Un ptit caudeaut pour Olivia avec beaucoup d’amour:
l’auteur heureuse au jeu, malheureuse en amour.*


Olívia megfordította a lemezt és megszólalt Piazzolla Otoño porteño(Kikötői ősz) című tangója, a fekete macska felkapta a fejét, és a ex-jósnő kis híján felborította a hatalmas kristályvázát, amelyről éppen a port törölgette, mert a baljós állatot egy szürke alak követte, elegáns mozdulattal szökkenve át az alacsony kerítésen.
«Merde», gondolta Olívia, szokás szerint, franciául. A szürke alak kék-fekete csíkos bársonykalapot viselt. Bekopogott az ablakon. Olívia arra gondolt…hmm, ez pont úgy néz ki, mint az egyik artista a cirkuszból, na ne, de kár, hogy Pierre rég halott…volt vagy háromszáz évvel ezelőtt, hogy egyszer véletlenül…na igen, szóval megcsókolt». Mondanom sem kell, Olívia lódít. Nem lehetett háromszáz éve, maximum kétszáz, mert az a bizonyos eset, amikor Pierre megcsókolta egy előadás utáni megkönnyebbült pillanatban, az pont egy hónappal az előtt történt, hogy Olívia úgy döntött, Rolandra áldozza életei hátralévő részét. De ez a szürke alak fiatal volt. Egészen biztos, hogy artista vagy…na ne, bohóc nem lehet, de annyi biztos, hogy az a kék-fekete bársonykalap nem hétköznapi viselet.
Kinyitotta az ablakot. A fiút Mauricnak hívták, és valóban artista volt. Trop beaucoup de coincidence**: pont annak a cirkusznak dolgozott, amelyiknek anno Roland szomorú bohócnak álcázva. Lássuk csak, lehet, hogy el kéne feledkezni erről a mellékes, zavaró tényezőről, és mondjuk beengedni, ne adj isten behívni Maurict, akkor is, ha ez már valóban csak egy lakókocsi, nem pedig egy palota. Mauric azért szökkent be a kerítésen, mert a macskáját követte. Szó szót, egy pohár bort egy másik, és nem vették észre, hogy a macska miért nem borította fel a méretes kristályvázát.
–Felkérhetem egy táncra? –kérdezte Mauric, és ahogy ezt mondta, a hangja kísértetiesen emlékeztetett Pierre. De Olívia szíve csak a tangótól vert sebesen, és arra gondolt, ez a fiú valóban tud tangózni, ez a fiú valóban alig húszéves, és ez a fiú komoly ízületi problémákkal fog küzdeni, ha megöregszik –ahogy ő is. Előszedett egy üveg pastisse-t. Megjegyzem, még mindig túl sok minden fért el abban a lakókocsiban ahhoz képest, hogy csak egy lakókocsi volt. De hát, ahogy a nagymamám szokta mondani a retiküljére, „ne aggódj, beleteszlek téged is”.
Abba az estébe szintén jó sok minden belefért volna, de…de Olívia semmi mást nem akart, csak egy jót beszélgetni, egy jót mulatni, és felejteni. Hajnal felé kisétáltak a Groot Schjin partjára, addigra a felejtés illúziója annyira megszilárdult, hogy Olívia ragaszkodott hozzá, mert megfelelő mértékben ittas volt ahhoz, hogy ne kerülgesse a gutaütés, amikor átmennek a sokat emlegetett híd alatt, és látszólag teljesen véletlenül oda lyukadnak ki, ahol anno a császári palotának beillő lakókocsi állt… és a kocsi hűlt helyén az óta elolvadt hó után éledező fűben megpillantanak egy madártetemet.
Olívia egy csapásra kijózanodik, odamegy a döghöz. Galamb. A postagalamb. Kitört nyakán a tollak irracionális szöge, mint örvény mutatja az elkövető kegyetlen indulatának hevességét. Üveges fekete szemében Olívia úgy látja a saját tükörképét, mint egy viaszbábút. Mondanom sem kell, egy levélke is fekszik a kis tetem alatt. Lendületes, fekete tintás kézírás, «Ma chérie, donnez-moi un seul mot! Je te…»***
A levél a tetemmel együtt egy kicsi gödörben végzi, lényegében olvasatlanul.

Je te…


Folytatás következik. És bocs, hogy a végével mégis elrontottam ezt a petit cadeaut-t, ezt a szép estét.








*-Nyomorult sakkfigura!-mondja Olívia, és kihajítja a fekete parasztot a szerencsére nyitott ablakon át, épp a kerten e pillanatban átvágó fekete macska lába elé.
És ahogy elkezdi kivasalni a ruháját (végre nem a «putain de» nyakkendőjét annak az embernek, akinek a nevét sem mondjuk ki), még nem tudja, hogy megint több variáció lesz. Egy kis ajándék, Olíviának szeretettel:
a szerző, ki oly szerencsés a játékban, amilyen szerencsétlen a szerelemben.

**=Túlzottan sok egybeesés

***=«Drágám, csak egyetlen szót kérek! Én…téged...»