"If a dancer dances – which is not the same as having theories about dancing or wishing to dance or trying to dance or remembering in his body someone else’s dance – but if the dancer dances, everything is there. . . Our ecstasy in dance comes from the possible gift of freedom, the exhilarating moment that this exposing of the bare energy can give us. What is meant is not license, but freedom..." /Merce Cunningham/
2015. február 2., hétfő
Csillagvizsgálódás (következik)
-P*tain...-káromkodott franciául és sűrű pislogások közepette fájdalmasan felvonta a szemöldökét. Olívia úgy ébredt aznap reggel, hogy nem tudta eldönteni, élő-e vagy holt. Emlékezett rá, hogy megküzdött érte, hogy Roland ellen küzdött meg puszta kézzel, hogy nem győzte, hogy valaki...
Na álljunk meg egy percre, akkor most élek. Világos.Na ja. Ki lépett közbe, amikor az a sátánfajzat előszedett valami szúróvágóeszközt és én segítségért kiabáltam...-Olívia kezdett elbizonytalanodni. Mindenesetre annyiban maradt, hogy az emlékeiben leledző kellemetlen eset minden bizonnyal álom volt.
Ha egy kicsit jobban megerőltette volna az agyát, ami a reggeli kávé előtt nem volt kedvére való, felidézte volna, hogy az a bizonyos félbehagyott epizód, mely alkalmat adott volna egy oldott hangulatú beszélgetésre a csillagász és az ex-jósnő között, azzal ért véget, hogy az ex-jósnő addig nézte a csillagászt, illetve a csillagász addig nézte az ex-jósnőt, amíg Léna megelégelte az elefánt szerepét, és a csapszékhez kívánta volna tessékelni barátnéját, ahol Ole, a színéből ítélve valami nem túl sűrű brun sört fogyasztva helyet foglalt, de Olívia nem állt kötélnek. Mi több, karcsú termetét tekintve aránytalan mennyiségű sört vett magához, ezért Léna arra a meggondolásra jutott, legjobb lesz hazamenni. Üdvözölte Olét és fizetett, Olívia pedig csak ült és melankolikus arckifejezéssel befejezte a sokadik sörét. Azután hasonló jellegű, melankolikus, avagy igen ráérős mozdulattal felvette ezüstrókaprém bundáját, és a csillagász arra gondolt, milyen elegáns, milyen előkelő, nem csak a bunda, hanem a mozdulat, és persze maga a hölgy is. De a maga hölgy e pillanatban nem viszonozta a csillagász tekintetét.
Csak kifelé menet, miközben Léna azon tűnődött, menyivel vagányabb csaj volt Olívia amíg lelke a sátán birtokában vala, ahogy elhaladt a férfi mellett, érintette meg a vállát elegáns mozdulattal, és csupán mikor már maga mögött hagyta, fordult vissza, és nézett mélyen a szemébe.
-Köszönöm a könyveket...-mondta, és mintha még folytatta volna... de Léna sürgető fejmozdulattal intett, bólintott a csillagász felé, és szinte húzta barátnéját az ajtón ki. Ettől Olívia kis híján zavarba jött, és búcsúzkodni kezdett, de Ole Christensen Lénára nézett, és udvariasan csak egy percet kért.
-Igazán nincs mit, madémoiselle Tréville. És igazán örülnék, ha megtisztelne látogatásával.Tudja, hol lakom, Wijnegemben, a Krommelein, egy nagy téglaház az utca jobb oldalán.
De Olívia, hiába érintette azóta nagyjából begyógyult sebekkel tarkított lelkét sokkal kellemesebben a meghívás, nem tudott egy szót se szólni. Hirtelen annyira zavarba hozta a csillagász átható tekintete, vagy annyira ellágyult a szája sarkában megbújó mosolytól, vagy elakadt a lélegzete, ahogy a férfi mélyen ülő, aranybarna szemébe nézett...Vagy inkább, mivel egy háromvalahányszáz éves nőt ezek a dolgok nem kéne, hogy zavarba hozzanak, hirtelen eszébe villant az álma: ez a férfi mentette meg őt az ördög gyilkos kezei közül.
Hallgatott, belefeledkezett a férfi szemébe, aki ezt bizonyára nem értette félre, mert továbbra is alig észrevehetően mosolygott.
A következő percekben az ex-jósnő bizonyára megtalálta a módját, hogyan fogadja el a lehető legdiszkrétebb módon a meghívást, hogy csillagászati érdeklődése ne tűnjön a klasszikus bélyeggyűjteménymegmutatás utáni érdeklődés esetének.
Folytatás...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése