2013. október 10., csütörtök

A sellő és a matróz románca, prológ



...csak egy tengerész. A tengernagy felesége amikor először látta, azt gondolta, lehet vagy ötvenéves, bőre annyira cserzett volt a naptól, vonásait feldúlták a tengeri viharok,  sós szél, a rum, lehet, hogy az élete maga.
Aki ismerte, tudta, Alfonz  épphogy csak húszéves, lehet, hogy még negyven sincsen, hangja, mosolya, gesztusai olyan életkedvet tükröztek, amilyen csak a sihederek hejehujája.
A tengernagy felesége, kinek a szomorúság fiatal kora ellenére Marianna-árokhoz hasonlítható ráncokat mért homlokára, kiszámíthatatlanul elmosolyodott amikor tekintetük összetalálkozott. Szeszélyes és talán pajkos mosolyra húzta finom metszésű ajkát, pedig az, ahogy a tengerész ránézett, egyáltalán semmi szenvedélyről nem tanúskodott, talán csak véletlen volt. Mintegy akaratlanul metszette egymást a pillantásuk, Alise éppen a napernyőjét csukta össze, hátrafordult, s meglátta Alfonzot aki éppenséggel partra tett egy méretes ládát az épp befutott hajóról. Nem gondolt semmire, végezte tovább a munkáját. Alise pedig lustán végiglejtett a mólón, tekintetét a matrózon felejtette, bár különösebb gondolat vagy érzelem nélkül. Ebéd után szokásához híven horgolással múlatta az időt és nem volt képes megállapítani, mi untatja inkább, ez a léhaság, ez a kézimunka, ez a férj, vagy ez az egész...
Alfonzot aznap éjjel ki tudja, mi hevítette jobban, a rum, a kocsmai zene, vagy a nők...egyáltalán a nők, ma este egyáltalán nem.

Botorság, kérem, fertelmes botorság!! A hölgyet ugyanis valójában Julie-nek hívták, és a viselkedésében nyoma sem volt a fent leírt pipiskedő jellegnek. Aztán meg... kapcsolatuk egy ködös liverpooli éjjelen kezdődik majd, egy füstös kocsma, halszag, olajos sült krumpli...és szó sincs holmi elmerengezedésekről és...


Folytatása következik. Végzetes.

2013. szeptember 30., hétfő

Számom az 594-es.

Van időm tehát elmerengni cseppet, még csak az 570-nél járunk.
Egy proszcsinger külsejű de azért többé-kevésbé ápolt, szóhasználatából és jellegzetes hanghordozásából ítélve bizonyára erdélyi származású nő kölcsönkéri a lila tollat, amelyet kénytelen voltam elővenni saját készletemből, mert jellemző módon a közhasználatra bocsátott tollak egyike sem fog. Mikor ezen az interakción túl vagyok, és már az űrlapomat is kitöltöttem, de még mindig nem kerültem sorra, felfigyelek egy valamilyen oknál fogva valóságos felbolydulást keltő csapatra, melynek vezetője, egy csapzott, vállig érő frizurát viselő ősz férfi. rögvest felém fordul és valóságos hajbókolással köszönt.
Közben a kijelző az587-esre ugrik, a székely házaspár női tagja ismét elkéri a tollamat, és én nem unom meg tanulmányozni az országos egészségbiztosítási iroda klientéláját.
Jobbra egy jó szándékú önkéntes  tolmácsjelölt a leánykori név relevanciáját illetve mibenlétét próbálja megértetni egy izraeli illetőségű fiatalemberrel aki az említett önjelölt szinkrontolmáccsal ellentétben kiválóan beszéli az angolt.Közben világossá válik számomra a csapzott ősz úr és kis csapata nemzeti identitása, mely körülmény egyből érthetővé teszi az illető úr kivételesen pompás tiszteletadását szerény személyem előtt: perzsák. De a fent nevezett úr, bronz barna bőre és jellegzetes arab profilja ellenére, valószínűtlenül világító égszínkék szempárral büszkélkedik...
Szinte bánom, hogy a sorszámjelző tábla váratlanul 591-re vált. Aztán 593, és a viszontlátásra!

2013. szeptember 26., csütörtök

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár rendezvénye: tangómuzsika a polcok között



Tompa lencsék a szemben az első sorokban
Tarka csipkék a polcok mögött
De átüt az egy-két-há...
Románc.
Hajló derék, ringó csípő, lankadó,
s hevülő lélegzet. Forgó,
lézengő vágta...harmonika.
Füstös hang,
kikötői kocsma,
lázadó ritmika,
bezárva 
fények tört arany gongja,
legyezők spanyolfala mögé.
Végül
Papírhalom borítja maga alá.

2013. szeptember 25., szerda

2013. július 8., hétfő

francisco pino szabadon (El soneto es tan agil)

sápadt szürkéből válik málnaszínűvé,
dohány izzásából aranysárga levél.
 tömény, megállíthatatlan
 vízfolyamba torkol minden árnyék.