2013. október 10., csütörtök

A sellő és a matróz románca, prológ



...csak egy tengerész. A tengernagy felesége amikor először látta, azt gondolta, lehet vagy ötvenéves, bőre annyira cserzett volt a naptól, vonásait feldúlták a tengeri viharok,  sós szél, a rum, lehet, hogy az élete maga.
Aki ismerte, tudta, Alfonz  épphogy csak húszéves, lehet, hogy még negyven sincsen, hangja, mosolya, gesztusai olyan életkedvet tükröztek, amilyen csak a sihederek hejehujája.
A tengernagy felesége, kinek a szomorúság fiatal kora ellenére Marianna-árokhoz hasonlítható ráncokat mért homlokára, kiszámíthatatlanul elmosolyodott amikor tekintetük összetalálkozott. Szeszélyes és talán pajkos mosolyra húzta finom metszésű ajkát, pedig az, ahogy a tengerész ránézett, egyáltalán semmi szenvedélyről nem tanúskodott, talán csak véletlen volt. Mintegy akaratlanul metszette egymást a pillantásuk, Alise éppen a napernyőjét csukta össze, hátrafordult, s meglátta Alfonzot aki éppenséggel partra tett egy méretes ládát az épp befutott hajóról. Nem gondolt semmire, végezte tovább a munkáját. Alise pedig lustán végiglejtett a mólón, tekintetét a matrózon felejtette, bár különösebb gondolat vagy érzelem nélkül. Ebéd után szokásához híven horgolással múlatta az időt és nem volt képes megállapítani, mi untatja inkább, ez a léhaság, ez a kézimunka, ez a férj, vagy ez az egész...
Alfonzot aznap éjjel ki tudja, mi hevítette jobban, a rum, a kocsmai zene, vagy a nők...egyáltalán a nők, ma este egyáltalán nem.

Botorság, kérem, fertelmes botorság!! A hölgyet ugyanis valójában Julie-nek hívták, és a viselkedésében nyoma sem volt a fent leírt pipiskedő jellegnek. Aztán meg... kapcsolatuk egy ködös liverpooli éjjelen kezdődik majd, egy füstös kocsma, halszag, olajos sült krumpli...és szó sincs holmi elmerengezedésekről és...


Folytatása következik. Végzetes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése