el ruido de la ciudad

románcaim íze gumicukor.
édes, biztos, édes...
de mit izélek, ég
a gyomrom, talán ma este
még az abszinthoz égetett cukor
pezsgése ez is, élvezem.


hallom a fogaskerekű vasút
csigalassú vágtatását, messziről,
behallatszik az egész város.

de mibe kapaszkodom, ha
nincs több szabad bőrfogantyú...
a metrón, a villamoson,
vagy a lakásomban. és elmegy
mellettem az életem, mint egy busz
amire nem fér fel több utas.








el sabor e los amores
 mon chére, dulcisimo.
pero con todo eso, me quema el estómago
y es como l' absenta, tal vez esta noche
eso también lo gozo.

escucho la voz lejana 
del tren suburbano, distante,
de lejos se oye el ruido de la ciudad.

pero- en qué me agarro
si no hay más agarraderos 
en qué me agarro en el tranvía, o en mi propio
apartamento, si no hay más... y mi vida me deja.

Megint dagály Budapesten

csütörtököt mond a hét - a buszvezető

kávéscsészéből rumot kortyol, és a jármű

lendülete felér egy örvénnyel.

Vajon titokban tudjuk tartani

hogy nem kávé volt...?

(És hogy Julie Gennier örülhet

mint sellő a vízben, hogy így sosem nem lesz belőle

az ami minden nőből akit Alfonz, a tengerész szeretett.)

Rések

/Avagy Jaluosie/

Őrizni még az illúziót.

A látszatok és teremtéselméletek mögött.

A lécek és a rémképek között

kikandikál , a lépések zaja átüt.

árvácska vagy odvas keltike illata volt.

Eltűnt vagy csak elhitettük, semmibe vettük.

Már egyikünk se tudja mi, s hogy volt-e valaha.