2014. január 24., péntek

when I don't know what to do with myself after dance class, I write about that I did when it wasn't necessary to know what I did

(method of Cunningham at the dance class)

This method is about the same idea what Borges had with a pocket of cards: you have all the cards, you just have to choose and make an arbitrary combination of them. Why don't do the same with words? Borges did it in his avant-garde period.
And talking about dance, methode Cunningham,  this is the following:
a group of dancers, (in this case we were organized in pairs or groups of 4 persons), has to make a choreography independently of each other (in this case of the pairs). And then they have to perform their own part, one after the other in an optional order.It was great. I'm afraid of pronounce it, but it was better then the pleasure of writing, alone in a hermeticly closed lonelyness, even if normally I prefer the lonelyness (and I hate that this word is infected of all negative senses ...)
Well, after all I wanted to open up and paint the town red but finally I went home cause I was tired like a sponge. So I wrote this:

berohan négy láb, malomvitorla négy kar,
gördülő rönkök, pörgő testek a földön.
egymás körül, óvatos de cinkos testvériségben
keringve lép be négy hosszú lábú gém
csőrük egyszerre csap le a fekete linóleum-víztükörre.
hirtelen rebbennek szét, aztán óvatosan
húzódnak össze körbe megint.
a látóhatár két sarkából mint világítótorony fénye
pásztázza a teret két pár karcsú váll,
hirtelen fut össze a lendület s gördül végig
a terem padlóján a borzongás.
közben bizonytalan rebbenéssel díszlépésben
csatlakozik a vonulathoz két kívülálló, de egyből
az áramlat közepébe rohannak, gördülnek,
egymásnak szembe fordul a padlón a két fej, csillag alakban a végtagok.
az utolsó hang egy-két-hár-négy
felrebbenő kar, egy-két elsuhanó mosoly...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése