Az elfoglalt emberek

 Még sosem jutott eszembe, csak ma reggel, aminek pedig az lett a vége, hogy a második kávém mellé meghallgattam a Be yourselt című számot. Ez reggel fél kilenckor volt, a legalkalmasabb pillanatban.

Szóval az elfoglalt emberek nem attól elfoglaltak, mert sok mindent csinálnak.

Bár tulajdonképpen innen is el lehet indulni. "A gyakorlati élet mítosz, blöff, amit azok találtak ki a maguk vigasztalására, akik nem képesek szellemi dolgokkal foglalkozni", mondja Waldheim Rudolf vallástörténész, vagy maga Szerb Antal az Utas és holdvilágban (Magvető, 1980, 220., megjelenés éve 1937.).

„Csinál. Csinál, jót csinál, kicsinál, idővel összecsinálja magát ember, cselekedet cselekedet után. De minden cselekedet mögött ott a tiltakozás (...) benne van minden tettben az a fölismerés, hogy szükség van ott valamire, hogy még nem tettek meg valamit, de meg lehet tenni, minden tettben ott a jelenvaló hiány, hézag és szűkösség elleni csöndes tiltakozás. Moralista ábránd az a hiedelem, hogy kielégít a cselekedet, vagy, hogy csakugyan fölérhet a cselekedetek összessége az élet névhez méltó élettel", írja Cortázar a Sántaiskola című 1963-as műben ( ford. Benyhe János, L'Harmattan, 2009., 23).

De ahelyett, hogy jómagam is  csupán idézetek felvonultatásával növelném a cselekedetek, vagy épp a citátumok összességét, a lényegre térek: ez az, ami elfoglal, és nem mi foglaljuk el magunkat vele. Elfoglal, mint egy földet, birtokol, mint egy birtokot. Be yourself, vagy "just do it"? Casa tomada, vagy mi segundo café tomado... azaz Az elfoglalt ház (szintén Cortázar, Bestiario 1951, magyarul Bestiárium, Ulpius ház, 2003.), vagy a második elfogyasztott kávém?

A spanyol tomar ige felettébb alkalmas ennek érzékeltetésére: elfoglalt ház, elfogyasztott kávé- elfoglalt ember - elfogyasztott ember. Nem is beszélve a társadalom által ránk kényszerített fogyási őrületről. Mondhatnám, hogy azt hagyjuk, a teste mindenkinek a maga temploma, oldjuk meg, de nem mondom, mert pontosan ugyanolyan fogyasztás az is, mint ami a consumismo, azaz a vásárlási kényszer, és a határokat nem ismerő, pánik-szerű felhalmozás.

Fogyassz és fogyj el. És ezt már, csak hogy az almanachot tovább bővítsem, és ezzel biztosítsam az olvasót alapműveltségem meglétéről, Karinthy is megírta, és még csak nem is a nők lesoványításával kapcsolatban:

"- Azon a szörnyű éjszakán, Máriusz, amikor végleg elfogyni láttam a valami Carcót, hűséges, derék barátomat - azon az éjszakán rettenetes dolog történt: Carco semmivé vált, de nem szűnt meg: átlépte a nullpontot, és átment mínuszba, s azóta így él, így erősödik, hogy levonjon az élet és a jövő pozitív értékéből annyit, amennyit hozzáadni és használni tudott első, tartalmas életéből."

Egy ember, aki mínusz (Jelbeszéd: novellák, Szépirodalmi könyvkiadó, 1978.) az elbeszélés címe, és amilyen groteszk, olyan valóságos. Élősködik rajtunk az elfoglaltság, elfoglal és elfogyaszt, amíg önként válunk semmivé, hogy példaértékű mivoltunkat demonstrálva magunkkal vonszoljunk, sőt versengésre kényszerítsünk mindenkit.

Persze ki lehet ebből maradni, a társadalom peremére szorulni, ahol mindig egy lépéssel az előtt, hogy beadnám a derekamat és sikerre vinném csekélységemet, nyalogathatom a még meglévő testemen a sebeimet, amiért "nem sikerült". Biztos nem próbáltam eléggé.

("Don't try,")

 

Az idézett művek az idézetek sorrendjében:

https://mek.oszk.hu/01000/01080/01080.htm

https://terebess.hu/keletkultinfo/sant.pdf

https://litera.hu/irodalom/elso-kozles/julio-cortazar-bestiarium.html

https://mek.oszk.hu/06900/06980/06980.htm

 

 

Back in the 2010s years I was this brave

to recognize your smile in my tears,
hear your voice in my silence,
understand, or only beleive that I can understand your words-
alhough I cannot read the alphabet of your language.
I wanna be with you forever,
I wanna feel your breath every night,
I wanna see you being happy and console all your pain...

but am sure my entire life
wouldn't be enough for this all.
 and both of us know that we won't match, anyway.
So just let me to give you a kiss
because with a feeling like this one cannot live a whole life.
but purhaps in a single kiss I can find all we can share.

Kettősség - szerelem

Meztelen titkom,
testem, tetemem,
múltam vagy jelenem,
vágyam, vagy kálváriám?
Elfeledtem, hol hagytalak,
már nem tudom, kellesz-e, s hogy mire, s hogy kinek,
s hogy kim voltál nekem:
Testem vagy tetemem?
Múltam vagy jelenem?

Bennem voltál, vagy kívülem?
S nem ellenem?

De nincs ellenemre, tarts velem.
Maradj. Maradj meztelen,
maradj titkon, érezd a testem,
s ha majd az lesz, őrizd
a tetemem. De addig ne légy
se jövő, se múlt,
hisz kálváriám helyett
nyoszolyám az, mit megosztok veled.

Memento mori

Még velem vagy.

Amíg bevilágít egy csíknyi napfény

a két függöny között, mint egy körző otthagyott

negyvenötfoka- határmezsgyét rajzol a kanapéra.

Metszetünk egy délután, egy pár órás szelet;

 az időtorta maradékát egyedül eszem meg.

Emlékeimben összeérnek, mint az ízek

a napok, az évek

mióta ismerlek. Mióta csak élek.
Mire lemegy a nap, már nem vagy velem,

hiába kérdezném tőled, mikor lesz,

hogy  a világot is kikapcsolja-e valaki.

 a lét elillant könnyűsége...

mi volt az? kié, ha valaha volt valakié?

neki adtam, hogy cserébe "rend" legyen.

neki nem adtam, de elvette

- ilyen nincs –

elveszítettem, mert tőle akartam az övét.

van ilyen...

sajnálom, sajnálom, sajnálom, igen.

de nem tudtam, hogy így lesz. most sem tudom,

csak azt, hogy amíg csak vágyom rá, hiányolom,

nem tudom, hogy mit hiányolok belőle. hányzik nekem mindene,

holott fogalmam sincs, mi,

csak azt tudom, hogy akarom.

ami kimondatja velem, hogy I love U,

és azt teszi, hogy közben érezzem, ez nem valami udvarias.

viszont még egyáltalán nem veszélyes.

mitől válik azzá...

mitől, attól, amitől kívánom.

hogy végleges.

egyetlen pillanatban benne van minden,

holott most tudom, hogy csak az az enyém, amit megkapok,

és "utálok búcsúzkodni, de nem hiszek az ígéretekben"

vagy

"nem lehet "a tout a l'heure, de talán á bientot"

- szép mondatok, szép...

nem esztétikailag, és nem a zsánerem.

épp ellenkezőleg. csak szeretem.

becsapod magad mögöttem,

(az ajtót)

és hagyod, hogy magamra szabaduljak.

Pío Baroja: Az óra/ El reloj

Hiszen mindennap fájdalom és bosszúság gyötri,
 és még éjjel sincs nyugta szívének.
Préd. 2,23



Vannak a  képzelet birodalmában csodás tartományok, ahol a fák sóhajtoznak és a kristálytiszta patakok énekelve csörgedeznek a tengerig, hogy virágokkal ékes partjaik közt habjaikat a kék tengerbe veszítsék. Messze e tájaktól, nagyon messze, van egy félelmes és talányos hely, ahol a fák égnek emelik vézna kísértet-karjaikat, és a csend meg a homály  magány és pusztulás árnyát bocsátják a lélekre.

E vidéknek legbaljósabb részén van egy kastély, fekete és hatalmas, csipkézett vártornyokkal, bolthajtásos folyosója beomlott, a várárokban szennyes, élettelen a víz.
Én ismerem, jól ismerem e félelmes helyet. Egy éjjel, részegen bánattól s italtól jártam az úton, régi tengerésznóta ütemére imbolyogva, mint egy öreg bárka.

Szerelmes  dal volt, mollban, egy egyszerű, vad nép éneke, szomorú, mint a luteránusok énekei; szerelmes dal, mit komor, súlyos keserűség, a hegyek és erdők keserűsége itat át. Éjszaka volt. Hirtelen roppant félelmet éreztem. A kastély mellett találtam magam és beléptem egy üres terembe; szárnyaszegett sólyom vonszolta magát a padlón.
Az ablakból látszott a Hold, misztikus fénye bevilágította a dermedt, csupasz földeket; a várárokban megborzongott a nyugtalan, gőzölgő víz. Fent az égen az Arturus sejtelmesen és cinkosan hunyorgott. Távolabb egy máglya lángjai csapkodtak  a szélben. Száraz páfrányokból vetettem meg ágyamat a fekete drapériákkal díszített tágas szalonban. Elhagyatott volt a terem, mélyéből egy izzó fahasábokkal teli parázstartó világa derengett fel. A terem egyik falánál hatalmas ingaóra állt, magas és keskeny akár egy koporsó, fekete, szarkofághoz hasonló óraszekrénnyel,s fenyegető erővel hallatta fémes ketyegését a hallgatag estéken.

“Ó, de boldog vagyok- mondogattam magamnak-. Többé nem hallom az utálatos emberi hangot, soha ezentúl.”

És a gyászos ingaóra fémes ketyegése egykedvűen mérte a bánatos órák elmúlását.
Az élet legyőzetett; megnyugvásra találtam. Lelkem élvezte az éjszaka rettenetét, jobban, mint a hajnalok fehér tündöklését.
Milyen nyugodt voltam végre, semmi sem zavarta fel békémet; itt éltem le életemet, egyedül, mindig egyedül, rágódva eszméim keserű legelőjén, elvakult remények és balga ábrándok nélkül, egy őszi tájkép szürke higgadtságával lelkemben.
És a gyászos ingaóra fémes ketyegése egykedvűen mérte a bánatos órák elmúlását. A hallgatag éjeken egyetlen mélabús  hang, egy varangy brekegése volt a társaságom.
-Te is -szóltam az éji dalnokhoz- magányosan élsz. Rejteked mélyén neked sem felel semmi más, csak szíved lüktetése.

És a gyászos ingaóra fémes ketyegése egykedvűen mérte a bánatos órák elmúlását.
Egy éjjelen, egy hallgatag éjjelen, valami ismeretlen borzalmat éreztem meg, amint átsuhan lelkem fölött; valami meghatározhatatlan, mint egy álom árnya a gondolatoktól felkavart tengeren. Kihajoltam az ablakon. Odakint, a koromfekete égbolton dideregtek, reszkettek a csillagok, végleten magányosságukban; a fekete földről egyetlen hang nem hallatszott , egyetlen rezzenés sem. És a gyászos ingaóra fémes ketyegése egykedvűen mérte a bánatos órák elmúlását. Füleltem, hallgatóztam figyelemmel, semmi sem szólt. Csak a csönd, a csönd mindenütt. Riadtan és kábultan rimánkodtam az éjszakában a sóhajtozó fákhoz hogy kísérjenek sóhajaikkal, rimánkodtam a szélhez, hogy susogjon a lombokon, és az esőhöz, hogy neszezzen a száraz leveleken az út mentén, könyörögtem a dolgokhoz és emberekhez, hogy ne hagyjanak  magamra, kértem a holdat hogy vesse le ébenfátyolát hogy fürössze meg szememet, örömtelen, halálfélelemtől zavaros szememet tiszta, ezüstös tekintetében.
De a fák és a hold, a szél és a eső tovább hallgattak. A gyászos ingaóra, ami pedig közönyösen mérte a bánatos órák elmúlását, megállt, örökre.




Traducido por Enikő Rumi
Texto original: http://ciudadseva.com/texto/el-reloj/